Miért a Go Active edzőterem VII. kerületi szolgáltatásait vedd igénybe?

A Go Active egy olyan belvárosi edzőterem, ahol a minőségi időtöltés és a jókedv minden vendég számára biztosított, az év 365 napján. A belváros talán legmodernebb felszerelésével és megannyi lehetőséggel várjuk azokat, akik nálunk szeretnének fogyni, izmosodni, vagy éppen kikapcsolódni.

Az edzőterem VII. kerületi elhelyezkedésének köszönhetően a főváros bármely pontjáról egyszerűen elérhető, tömegközlekedéssel is. Nálunk a család minden tagja lehetőséget kap arra, hogy megmozgathassa magát. A kisebbek például gyermek úszásoktatás keretein belül sajátíthatják el az úszást, akár az alapoktól, a kismamákat pedig Aqua Fitness és Healthy Back órák során mozgatjuk át.

Mivel fontos számunkra, hogy a fizikai erőnlét mellett a mentális egészség is megfelelő szerepet kapjon szolgáltatásainkban, így igyekeztünk a belvárosi edzőterem lehetőségeit ehhez mérten kialakítani. Az intenzívebb edzéstípusok mellett különféle nyugtató, ellazító mozgásformák is gyakorolhatóak nálunk, mint például a pilates és a jóga, amely összhangba hozza testünket és lelkünket. A kreatív mozdulatokból építkező, saját testsúlyos edzések hatékonysága sem kérdőjelezhető meg, így a Street Workout is jó választás lehet. Az intenzív és egyben relaxáló Body Art órák mellett, a nagysikerű TRX és a Hot Iron is kipróbálható nálunk. Ezek az edzések garantáltan a számodra kívánatos formába hoznak majd. A küzdősportok szerelmeseinek jó hír, hogy a Go Active belvárosi edzőterem falain belül, Kick box és Thai box is gyakorolható. Nálunk nem csak megerősödhetsz, hanem megízlelheted a közösségünkben eltöltött idő varázsát, és a napi stresszt is hatásosan levezetheted.

A Go Active edzőterem VII. kerületi lokációja ugyanakkor nem csak a mozogni vágyóknak kedvez, de a pihenésre és kikapcsolódásra vágyó vendégeink igényeinek is megfelel. Gőzfürdővel, pezsgőfürdővel és szaunával várjuk wellness részlegünkön azokat, akik a belvárosi hétköznapokat egy kis kényeztetéssel tennék színesebbé.

Akár egyedül, barátokkal vagy családdal érkezel a Gozsdu Udvar közepén található Go Active edzéseire, képzett oktatóink odafigyelésével, központban az egészséggel, a mozgással és a jókedvvel, megfelelő lépéseket tehetsz a minőségi élet felé.